Győrvári Edith
„ Sokan őriznek még személyes emlékeket Győrvári Edith-ről, aki 1963-tól a Markusovszky Kórház diétás nővére, majd főnővére volt, nyugdíjba vonulása után pedig a Kálvária- Szent Kereszt Lelkészségen hitoktatóként tevékenykedett. Szüntelen derűvel, segítő és gondoskodó szeretettel végezte önkéntes feladatait is: dolgozott a Vöröskeresztben, a lelkisegély-szolgálatnál, támasza volt rászoruló családoknak, beteg gyerekeknek, magányos időseknek és alkoholfüggőknek. 25 évvel ezelőtt faluról falura járva az Egyházmegyei Karitász megszervezésében is részt vett. "Edith néni nem beszélt soha szociális szakmáról, soha nem mondott ilyeneket, hogy 1/2000-es, meg törvények. Edith néniből semmi más nem jött, mint a szeretet, az a lény, ami belőle sugárzott, az volt az egész Egyházmegyei Karitásznak a meghatározó mottója"
http://szombathelyi7.hu/hirportal/kultura/8919-gyorvari-edithrol-szolo-konyv-jelent-meg
(Tuczainé Régvári Marietta az Egyházmegyei Karitász igazgatójának nyilatkozata)
Győrvári Edith-díj adományozható:
„Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2016. (III. 1.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható kitüntetésekről”
„Győrvári Edith-díj”
27. § (1) „Győrvári Edith-díj” adományozható annak a személynek, aki hozzájárult az önkéntes munka eredményességéhez, illetve támogatásával hozzájárult a város önkéntes ellátásának fejlődéséhez.
(2) A díjat évente egy személy kaphatja.
(3) A díjjal az Önkormányzat oklevelet és emlékplakettet ajándékoz. A díjhoz jutalomösszeg nem jár.
2012-ben alapította Szombathely Városa a Győrvári Edith díjat.
Győrvári Edith-díjat kaptak:
2020 Mukics Anna
Mukics Anna a Szent Márton Plébániai Karitász csoport önkénteseként, több mint 10 éve tevékenykedik a szegénygondozásban, három éve a csoport vezetői feladatait is ellátja.
Mielőtt csatlakozott volna a karitász csapatához, vállalkozóként hosszú éveken át, nagyon sok adományt juttatott el Győrvári Edith néni által vezetett Családokat Segítő Szolgálathoz. Vállalkozó ismerőseit is bevonta az adománygyűjtésbe. Munkájának köszönhetően nagyon sok ruha, játék került a szegény családokhoz, illetve gyermekotthonokba.
Miután csatlakozott a karitászhoz, ötleteivel, az adományok felkutatásában végzett munkájával lendületet adott munkatársainak is. Az EU Élelmiszersegély programban kiemelkedő munkát végzett: a nagy mennyiségű tartós élelmiszert mindig pontosan és gyorsan juttatta el a rászorulókhoz.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából naponta hozza el és juttatja el a legszegényebbeknek több nagyáruházból ill. pékségből a kapott kenyeret, péksüteményt, zöldséget és gyümölcsöt. Mindezt a saját autójával. A Karitász élelmiszergyűjtő akcióiban mindig élen jár, és sokszor több, mint ezer rászoruló örülhet az általa kiosztott adományoknak. A beteg, egyedülálló, idős embereket rendszeresen látogatja munkatársaival és - ha szükséges - a szakellátásokhoz való hozzájutást is megszervezi.
Az adományként kapott ruhákat, háztartási eszközöket, bútorokat folyamatosan biztosítja a plébánián.
Tapasztalatainak megosztásával, az önkéntesek felkészítésével segített újraindítani a táplánszentkereszti és a vasszécsenyi karitász csoportot. A nardai gyermektáborban rendszeresen segít a gyermekek étkeztetésében.
Anna nem ismer lehetetlent, mindenre talál megoldást; gyorsan. Számára a segítés a mindennapok része, nem is tudná elképzelni a hétköznapokat e nélkül. Leleményessége és odaadó figyelmessége, kitartása és szervező készsége csodálatra méltó és példaértékű.
2019 Milisitsné Tátrai Beatrix
2018 Hajdú Endre
2017 dr. Lazáry Györgyné
2016 Kovács Jenőné
2015 Varga István
2014 Kőszegfalviné Pajor Klára
2013 Béry Géza
2012 Gombás Istvánné